Az oldal megtekintéséhez a Mozilla Firefox böngészőt ajánljuk!

Aktualitások

 

 

 

Letölthető dalszövegek
2010. szeptember 3.

A zenekar Aven Roma című lemeze bár 2003-ban jelent meg, de még mindig sokan keresik. A nagy sikerre való tekintettel ezért feltöltöttük az album összes dalszövegét honlapunk Diszkográfia rovatába! Érdemes letölteni!

____________________________________________________________________________________________

Közös dicsőítés a Barnabás-táborban és a BalatonNet-en
2010. augusztus 24.

Táncos hangulat, lendületes dicsőítés, magával ragadó dalok - az Amaro Del a Barnabás-táborban és a BalatonNet rendezvényén is fellépett.

A Barnabás-tábort a Kelet-Európa Misszió nevű keresztény szeretetszolgálat szervezte, mely szervezet egyben a csapat fő támogatója. A rendezvény egyik esti istentiszteletén az Amaro Del - pontosabban annak három tagja - állt fel a színpadra és vezette a dicsőítést. Az este során nem csak saját dalaik, hanem közismert dicsőítő énekek is elhangzottak, a jelenlévők - és hitünk szerint különösképpen Isten - nagy örömére.

A dalok nem hagyták érintetlenül a jelenlévőket, akik közül sokan táncra perdültek. Olyan is akadt, aki a színpadra ugrott fel lendületében. Hasonló jelenetek játszódtak le a BalatonNet nevű rendezvényen, ahol több száz ember vehetett részt a koncerten. Az este fél tízkor kezdődő alkalom láthatóan sokak számára okozott felüdülést.


____________________________________________________________________________________________

Ifjúsági konferencia Munkácson
2010. július 1.

Az Amaro Del már sokféle országban és sokféle helyen fellépett - kivéve saját lakóhelyüket.

Ez is megtörtént: a csapat Munkácson lépett fel, azaz saját lakóhelyükön adtak koncertet. A városban ugyanis egy keresztény ifjúsági konferencia volt, melyet elsősorban a kárpátaljai roma fiatalok számára rendeztek meg, ezen pedig az Amaro Del is szolgált. A rendezvényt az osztrák Kelet-Európa Misszió is támogatta azzal, hogy az étkezés költségeit fedezte a résztvevőknek.

____________________________________________________________________________________________

Szerbiai turnén járt az Amaro Del
2010. június 18.

Május végén négyállomásos rövid turnéra indultak a srácok, melynek keretében több száz ember láthatta-hallhatta őket.

Tornyos, Péterréve, Szabadka és a dél-szerbiai Leskovac adott otthont a zenekar koncertjeinek, a változatos helyszínekhez pedig változatos program kapcsolódott. Mind közül talán a leskovaci alkalmat érdemes leginkább kiemelni. Az Amaro Del egy nagyjából ötszáz fős roma gyülekezet vendége lehetett.
A koncert mellett arra is lehetőségük volt, hogy bepillantást nyerjenek a helyiek életébe. A legtöbb roma muzulmán hátterű és hasonló körülmények között próbál boldogulni, mint Kelet-Európa más részein élő társaik. Sok a munkanélküli, a tizenkétezer lelket számláló romatelepekből összesen három található a városban. Érdekes, hogy a leskovaci romák között az ébredések ugyanúgy a nyolcvanas évek közepén kezdődtek, akárcsak Munkácson, ahol a fiúk laknak!
A csapat koncertjén igyekezett megszólítani a nehéz körülmények között élő embereket. Előttük a helyi gyülekezet zenekara is énekelt pár dalt, majd az Amaro Del következett. A cigányság természetesen előtérbe került: a dalok többsége ezen a nyelven hangzott, de a zene mellett bizonyságtételeket is hallhattak a jelenlévők.
Amikor a turné végén az Amaro Del tagjait megkérdeztük mi volt számukra a legemlékezetesebb esemény, "dobos Tibi", a zenekar ütőse beismerte: "Pintér Béla, a petőfiszállási Mosolynapon"! Mit lehet erre mondani? ;-)

Fotógaléria a turnéról itt megtekinthető!

____________________________________________________________________________________________

Teltház a Take Five-ban!
2010. április 29.

Április 23-án az Amaro Del és vendégük, Roni Jazz teltházas koncertet adott a budapesti Take Five-ban! Pörgés, spontaneitás, megtérés-sztori, lerobbant autó - a koncert krónikája így összegezhető. Eseményekben nem volt hiány...

A helyszínre utazva ugyan lerobbant a srácokat szállító kölcsönautó (majd hamarosan szerelőhöz is került), de a koncert minőségéből lélektanilag semmit nem tudott levonni ez a tény április 23-án, a Soul and Gospel klub estjén. A teltházas buli remekül sikerült. A zenekar vendége Roni Jazz volt, akinek záró dalába az Amaro Del gitárosai is bekapcsolódtak. A felszabadult hangulatot nagyban megalapozta, hogy ezúttal az átlagosnál spontánabban alakult a program és az alapvetően pörgős dalok nem kötött sorrendben követték egymást. Végül Virág Tibi táncra is perdült a színpadon - a jelenlévők nagy örömére.
A koncert végén egy roma asszony elmesélte a srácoknak, hogy hat évvel ezelőtt többek között az Amaro Del hatására fogadta el Jézust, azóta pedig egész családja megtért. Az igencsak bátorító sztori fellelkesítette a fiúkat, amire szükségük is lesz a közeljövőben: nyáron rengeteg koncert vár rájuk, sőt egy miniturné is Szerbiában, valamint Romániában. (Érdemes figyelni koncertnaptárunkat ezügyben!)
A budapesti buli minden szempontból pozitívan zárult, szombatra pedig az autószerelő is befejezte a lerobbant jármű megjavítását. Mitagadás, ettől függetlenül jól jönne egy kisbusz az Amaro Del-nek - ami komoly imatémának látszik ...

További képek a koncetről itt megtekinthetőek!
(Fotók: Kelemen Gábor, Leica Point)


____________________________________________________________________________________________

Újra kapható a csapat első két albuma!
2010. február 2.

A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét kapható az Amaro Del első két albuma. Ne maradj le róla!

A zenekar első korongja 2002-ben, a második egy évvel később látott napvilágot. Mindkettő igen sikeresnek bizonyult, ezért a készletek elfogyása után mostanáig nem is lehetett beszerezni őket. Az ínséges időknek azonban vége: mindkét album egyenként 1 000Ft-ért (plusz postaköltség) megrendelhető a kiadónál. Külön akció: aki az eddig megjelent mindhárom albumot megrendeli, 4 700 forint helyett most 4 000 Ft-ért megvásárolhatja!

____________________________________________________________________________________________

Koncert Pocsajon
2009. december 11.

Pocsajon adott koncertet a helyi általános iskola tornatermében az Amaro Del. A koncert remekül sikerült!

Fergetegesen telt a délután a pocsaji általános iskola tornatermében: a Tiszántúli Református Egyházkerület Cigány Missziójának szervezésében, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a pocsaji önkormányzat támogatásával cigány-evangelizációt tartottak november 28-án. A szép számban megjelentek – főként romák – köszöntése után a debreceni cigány gyülekezet pantomim előadása után a kárpátaljai Munkácsról az Amaro Del roma zenekar tett bizonyságot a helyi és a messziről érkezett vendégeknek, valamint rövid áhitat hangzott el a cigány misszió vezetőjétől. Az ország több pontjáról érkeztek érdeklődők: Kokadról, Gáborjánból, Tisztaberekről, Budapestről, Uszkáról, Derecskéről, Turicséről, Bodaszőlőről, Tiszabecsről és Pocsajból is szép számmal jelentek meg. Az estébe nyúló rendezvény estebéddel zárult.
Forrás: pocsaj.hu (Nagyné Kelemen Mónika írása)

____________________________________________________________________________________________

Olaszliszkán koncertezett az Amaro Del!
2009. december 2.

Olaszliszka neve mindannyiunk számára ismerős: a tragikus események kapcsán gyorsan hírhedtté vált faluban adott koncertet a Kelet-Európa Misszió által támogatott Amaro Del zenekar. Nem is eredménytelenül!

Az olaszliszkai koncert szervezése során több akadály is felmerült: egyrészt a zenekar tagjai közül néhányan lebetegedtek, másrészt az Ukrajnában terjedő influenza-járvány miatt határzártól lehetett tartani. Végül azonban minden nehézség ellenére a csapat tagjai időben megjelentek, s fantasztikus koncertet adtak. A falu polgármestere szerint a helyi Kultúrház eseményei általában csekély érdeklődést váltanak ki az emberekből - ezzel ellentétben az Amaro Del koncertjére sokan voltak kíváncsiak.

A bizonyságtételekkel tarkított rendezvény végén a jelenlévők szinte egy emberként jelezték, hogy átadják életüket Jézus Krisztusnak. Az egész teremben talán nem is akadt olyan, aki ne válaszolt volna arra a hívásra, melyet Isten tolmácsolt a srácokon keresztül. Ahogyan az egyik szervező megjegyezte: "...nagy emberhalászatot rendeztünk, Isten pedig megáldotta a zenekar munkáját, szolgálatát". Több volt ez, mint koncert.


____________________________________________________________________________________________

Ajándék CD Kirk Franklin-nek
2009. november 24.

A 7 Grammy-díjjal kitüntetett keresztény előadóművész és az Amaro Del a budapesti Kirk Franklin koncerten találkozott egymással.

Napjaink egyik legismertebb keresztény előadóművésze, Kirk Franklin november 17-én lépett fel a Sportmax Rendezvénycsarnokban. A buli előtt az Amaro Del találkozott Franklin-nel, akivel nem csak közös fotót készítettek, hanem a legutóbbi, Ashunen című lemezükből ajándékoztak neki egy példányt. Az Amaro Del egyébként nagyon élvezte a színvonalas koncertet - remélik Kirk-nek is hasonló örömet okoz majd a fiúk albuma.


____________________________________________________________________________________________

Mi történt a Krím-félszigeten? Villáminterjú Virág Tiborral
2009. október 22.

Az Amaro Del több koncertet is adott az elmúlt hónapokban. Fellépett Budapesten, a Debreceni börtönben, Szolnokon, Hajdúböszörményben, Kántorjánosiban, Görögszálláson, a Tiszadobi árvaházban és a Krím-félszigeten is. Virág Tibor énekest a zenekar tagjait a Krím-félszigeten ért benyomásokról kérdeztük.

– Igazán speciális helyen lépett fel az Amaro Del. Koncertjeitek úgy alakultak, ahogyan terveztétek?
Virág Tibor: Alapvetően igen. A koncertek főleg az evangélizációról szóltak. Jöttek hozzánk emberek, akiket szíven ütött a zenénk, és tudtunk velük Jézusról beszélni, de akadt problémás helyzet is. Az egyik alkalmon Ruszlán beszélt a cigányság életéről, amikor felállt egy benarkózott, részeg cigány ember és beszólt neki, hogy ő elsősorban nem cigány, hanem muzulmán. Megpróbált verekedést kirobbantani, de kidobták. Ez persze egyedi eset volt. Ezen kívül játszottunk gyülekezeti dicséretben, ahol különösen nagy élmény volt, hogy beállt közénk egy profi szaxofonos, akinek már több lemeze is megjelent.
- A zenétek általában nagy hatással van az emberekre, de milyen hatással van rátok az, amit ti tapasztaltok az emberekkel kapcsolatban?
Tibor: Megdöbbentett, amit láttunk, és most inkább az emberek életkörülményeire gondolok. Az ott lakók a hatvanas-hetvenes évek színvonalán élnek, a házak tető nélküliek, lerobbant területek, lebombázott gyárak vannak mindenfelé. Kifejezetten hálás voltam az Úrnak, hogy a munkácsi cigánytáborban lakom. Ugyanakkor élő, egészséges gyülekezeteket láttunk, és ennek nagyon örültünk. Hisszük, hogy Isten használt bennünket a Krím-félszigeten az emberek eléréséhez, és ezt még a hazafelé utazásunkkor is megtapasztaltuk, amikor bizonyságot tettünk valakinek.
- Mármint a vonaton?
Tibor: Igen. Külön kupéba helyezték el a zenekar tagjait, de Karcsi és Sanyi együtt maradtak. Egy fülkébe kerültek egy edzővel, akinek beszéltek Jézusról. Az edzőt szíven találta a fiúk bizonyságtétele, teljesen ledöbbent, végül azt mondta: „tudjátok, gyerekek, nekem túl sok bűnöm van, amit rendeznem kellene Istennel, de én mindenképpen meg akarok változni”. Mire hazaértünk, ez a férfi elfogadta Jézust.



____________________________________________________________________________________________

Koncertek Szolnoktól a Krím-félszigetig!
2009. szeptember 21.

Nincs idő a tétlenkedésre: pár nappal ezelőtt a srácok Szolnokon adtak fergeteges koncertet, ahol több százan voltak kíváncsiak rájuk. A nagy érdeklődést kiváltó buli kiválóan sikerült, egy nappal később pedig a budapesti Lemezbemutató koncert következett - melyről hamarosan bővebb beszámolót is közölni fogunk! Közben a csapat következő lehetőségére készül. Ezúttal messzi vidékre indulnak: a Krím-félszigeten fognak több állomásos koncertet adni október elején. Imádkozzunk értük!

____________________________________________________________________________________________

Már látható és elérhető az új klip!
2009. szeptember 7.

A frissen megjelent album egyik legslágeresebb dalából videoklip is készült, mely nem csupán a MULTIMEDIA kiadás korongján, hanem már az Interneten is megtekinthető. Érdemes megnézni! A megtekintéshez csak ide kell kattintani!

____________________________________________________________________________________________

Megjelent az új album, jön a lemezbemutató koncert!
2009. augusztus 31.

Hosszú, kitartó és eredményes munka végére ért az Amaro Del: végre megjelent legújabb lemezük Ashunen címmel! A felvétel tizenegy friss dalt tartalmaz, melyek részben saját szerzemények, részben pedig tradícionális roma énekek. "Valamivel jazzesebb lett az anyag, aminek mindannyian kifejezetten örülünk" - mondta Jankovszki Ruszlán, gitáros. A korong kétféle kiadásban is hozzáférhető: audio-cd anyagként, szép és igényes szövegkönyvvel, illetve olcsóbb kivitelben, viszont multimédiás megjelenéssel. Ez utóbbin a zene MP3 formátumban található, videoklippel (HD-ready minőségben is!), forgatási képekkel és exkluzív információkkal! Kapható az ismert üzletekben, de megrendelhető a kiadón keresztül is!

A srácok persze a friss lemez megjelenése után sem pihennek: 2009. szeptember 19-én este 18.00 órakor a budai FONÓban tartják lemezbemutató koncertjüket, melyre jegyek 700Ft-os áron vásárolhatóak a kiadónál, a keresztény üzletekben, de akár a helyszínen is! Feltétlenül érdemes eljönni!

____________________________________________________________________________________________

Börtönben az Amaro Del!
2009. augusztus 28.

Nem kell persze megijedni, a fiúk nem követtek el semmit! Az Amaro Del a Hajdu-Bihar Megyei Büntetésvégrehajtási Intézet vendége volt egy koncert időtartamára, melyet az ott fogvatartottaknak adtak. A koncertet az elítéltek többsége hallotta és élvezte is. A különlegesnek nevezhető esemény után a zenekart és a stábot körbekísérték az épületkomplexumban - ahonnan a hírek szerint végül szerencsésen kiszabadultak... :-)

Update (2009. szeptember 9.):
A koncert utóhatásáról Mészáros Barna, református börtönlelkész a következőt írta: "Azóta a könyvtárból többször lejátszottuk az egész börtönnek a legújabb cd-t, nagyon szeretik a fogvatartottak."

____________________________________________________________________________________________

Készül az Amaro Del első videoklipje!
2009. július 31.

Hamarosan a boltok polcaira kerül az Amaro Del harmadik stúdióalbuma, az Ashunen, a friss anyag megjelenésével egyidőben pedig az Érted adta című dal videoklipje is elkészül majd. A klip forgatásával már végeztek a fiúk, jelenleg a felvételek vágása zajlik. A forgatás a munkácsi cigánytáborban zajlott, a filmet Madarász István rendezi. István nevét már hallhattuk máskor is: többek között az AXN filmfesztivál díjnyertes alkotása, a Superdigital is hozzá köthető. A klip többek között az új lemez multimédiás kiadásán lesz elérhető, ahol ezen felül a forgatáson készült exkluzív fotókból is készül majd egy nagy csokornyi összeállítás!




____________________________________________________________________________________________

Gratulálunk!
2009. július 3.

A zenekar basszusgitárosának, Karcsinak megszületett a második kislánya! Ezúton is gratulálunk az egész családnak!







____________________________________________________________________________________________

Koncertvideo
2009. június 30.

Szeretnénk felhívni minden kedves olvasónk figyelmét, hogy a Koncert menüpont alatt nem csupán az Amaro Del következő fellépéseiről lehet tájékozódni, hanem ide töltjük majd fel a koncertbeszámolókat, filmeket és képeket. Máris lehetőség van megtekinteni a Vasárnap Este című rendezvényen rögzített egyik felvételünket!

____________________________________________________________________________________________

Hamarosan megjelenik az új album!
2009. június 25.

Az Amaro Del nem tétlenkedik: a közelmúltban vették fel harmadik lemezük anyagát a solymári Zafír stúdióban. Az anyag tíz dalt tartalmaz, melyek egy része saját szerzemény, más részük tradícionális cigány ének. Az énekes, Virág Tibor szerint "... csiszoltabb, teljesebb hangzása van az előző albumokhoz képest. A dalok egy része személyes élményekről szól. Ezek közül például a Tudom, Isten jó hozzám című szerzemény Horváth Károly basszusgitáros és betegségből felépült felesége küzdelmeit tartalmazza. A lemez hamarosan megjelenik, érdemes figyelni bennünket!






____________________________________________________________________________________________

Koncertek Tiszadobon és Görögszálláson
2009. június 24-25.

A Tiszadobi Gyermekvárosban, az Andrássy kastélyban adott koncertet az Amaro Del, majd másnap Görögszálláson egy szabadtéri koncerten perdítette táncra a lelkes közönséget.

____________________________________________________________________________________________

Elindult az Amaro Del weboldala!
2009. június 23.

Elindult az Amaro Del zenekar hivatalos oldala, mely nem csak a csapat körüli aktualitásokkal foglalkozik, de koncertnaptárat, diszkográfiát, biográfiát is tartalmaz! Érdemes időnként visszanézni, mert az oldal folyamatos karbantartás és fejlesztés alatt áll.

____________________________________________________________________________________________